Szárazon forró beton vezet a messzi idegenbe,
Éget, hevesen ösztönzi mozgásra lábad, s
Lázasan suhan végig az út hossza a jelenben,
Hogy ne vedd észre az elvegyült verejtéket.
Szomjas tested kitaróan irányul a végtelenségre,
Közben két gondolat váltja egymást a fejedben.
Túlélni és élni - de csöndben int, hogy kortyonként,
Adj az egyik angylodnak inni.
Leláncol a beláthahatlan tudat, hogy MOST légy,
Hová indulnál, ha egy kietlen puszta rabja néz.
Mélyen vésődik bőrödbe, s a szél ereje nyomokat hagy,
Benned él a csend őre és a hallgatás megfagy.
Idegen a világ de mégis átlépted kapuit hangtalan,
Erősödik a túlélés angyala, s te eközbe összerogysz,
Mert mindig csak karnyújtásnyira vagy a Élettől,
Mégis azt a pár kortyot talpad alá csöpögteted
-fájdalmad elől-
