Észveszejtve szomjazott tudás,
ím', megadatott mára... ahogy áthat,
lassan felvésődik a holnap margójára.
Bölcsek köve hullt közénk,
darabokra törött szét...
Belehullt néhányak zsebébe.
S most mit kezd vele az ember?
a kő ereje hatalmas de a hatalom aljas..
Míg értelmed korlátok közé szorít...lebeghetne elméd a végtelenbe.
A halált többé nem félem..
amint lehull rólunk e szaggatott ruha, addig szolgálok,
s tisztítom tudatomat a mélységig.
A bölcsek köve hatalma már hiábavaló, mert
egykori vágyaim várát lakat ostromolja,
s lelkem hagyom szárnyalni a mindenség tavában örökre, tisztán, mostmár teljes nyugalomban.
És ha Poszeidón bűne még egyszer útra hív,
hát újraélem a szenvedés fájdalmát ha kell százszor,
Mert mindig tudom, hatalom van a zsebemben de már vágyaim iránya a békés Mindenség Asztrálóceánja.
