Pár órával ezelőtt küldött a Nap lefeküdni,
Lehúzta a zajt, hogy álmom meg ne zavarja senki.
Lassan beláttam én is, hogy már nem vár rám semmi,
S elmerengtem még, pátyolgatott álmaim mezején.
Kókadozva néztem, ahogy a város lelassul,
mint a vér, mikor alvadni készül.
Egy hangrezzenés még lekötte figyelmemet,
pedig csak egy macska kereste pihenőjét.
Mindent vártam a Mától, de a Nap szigórúan intett,
s mikor megbékéltem azzal, hogy a Hold fog őrködni,
hát ismét megbabonázott egy érzés,
s én, a gyönyörű, varázslatos Holdfényben megfürödtem.
Barátom lett a Hold is, de a Nap igazát védtem,
s napokon át két tűz között, helyem meg nem leltem.
Égetett a Nap szeretete, s a Hold hidegsége hűtött.
Óvatosan kovácsolt felnőtté a két véglet magánya,
Míg meg nem találtam újra a rácsodálkozás báját,
tovább a szeretet csodáján át, a hideg, fehér buktatókon.
