Megláttam benned valamit.
Láttam de szemeim nem csillogtak ebben a látásban.
Néha figyelem őket...felismerik az anyag csodálatos formáit de tovább már ostobák...
Most valahogy máshogy látok..némán, vakon...érzelem és értelem nélkül..
Átfolyik rajtam..., vagy...talán én magam semmivé válltam és Te lettem? és az is semmivé vállt és aztán mindenbe
beleláttam és átváltoztam és semmivé nőttem én magam az egész világban?
Nem érzek...nem hallok, szemeimmel nem látok és nem is félek..Semmi vagyok.
Univerzum vagyok benned és csend és hang és némaság és minden ami üres ami tele van. ...és mégsem.
Kifosztottam őseim bűneit...egyben vagyunk, eggyek lettünk és mégis semmik.
A villanás töredékéig tartott és szomorúság nélküli valóság volt.
Fájdalom árán megválltott szabadság, .. könnyűség,.. az egyetlen illúziómentes valóság! A CSODA!
