szkítavére

Miért nem lehet úgyanúgy játszani,
mint egykoron a fákat bámulni?
Miért változik meg a harang szelíd szava?
Miért nem nézhetlek úgy, mint akkor,
hogy szelíd, ártalmatlan hangon Téged hívlak.
Miért múlik el minden jó a semmiért?
Kusza világ, romlott, alja nép.
Miért félünk, hogy adjunk, s mosolyokat osztogassunk?
Miért bántódunk meg egy hamis álarctól?
S ha mindezt tudjuk, miért haggyuk?
Miért látunk rusnyát szépnek s a szépségtől megvakulunk?!
Miért élünk így világot, éveket…
Mikor lett értelem egykori énünk elvesztése?
S miért állsz sorba, hogy elringassanak lényed elől?
Miért kérded, hogy mennyi az idő, ha a végzetedbe rohansz?
Miért várod a boldogságot, ha úgyis ellene táncolsz?
S miért nem bocsájtasz meg magadnak?

Még nem késő… lehet, hogy egyszer felkér a boldogságod egy táncra.