S, hogy érezd mennyire jár át a hidegség rendületlensége,
mára átírtam neked naplómat, hogy legyen nemes bölcsessége.
A sorok közt is túl kuszák a szálak, most megbabonáznak...
mily zavart szépség.. de vége az értelmetlen játszadozásnak.
S megértenéd, ha belátnád, hogy nekedvaló mátkád eped érted,
Valós képzeted mezején elődbe táncol, tovább olvasol ébren,
Lapok között nyugszik az igazság, amint egy más világban jártál,
Téged dicsérő, apró betük gyönyöre láncol alá, míg keringő sántikál.
De te vakon várod a fény csodáját megjelenni, hogy megérthesd,
Szíved közepén egy kődarab megbékélt, zamatos lelked vésd be,
Idő alagútba már átjártad legmélyebb éned labirintusát, színezd át,
ha van még cseppnyi szer mi szemedből fakad és ráég a lapokra,
hogy hitedet visszacsalja, mint percnyi romantikát!
